Ezért éri meg targoncás jogosítványt szerezni, és így teheted le!

Ismerni a targoncát igazi aduász a logisztikai iparágban. Akár főállású munkakörben is lehet vele dolgozni, de mint alapvető készség is jelen van, hiszen jó, ha nem futsz el a másik irányba, ha épp az árukat kell a magasról levenni vagy pakolni a raktárban. Persze a targonca kezelése is engedélyhez kötött, de gyorsan megszerezheted a szükséges papírt, jogosítványt. Így pedig máris egy igazán értékes kompetencia birtokában leszel.

Aranyat érő készség a raktározási és logisztikai szférában a targoncavezetői képesítés

A targoncás jogosítvány megléte szinte minden komolyabb raktári állásnál elvárás. Egyfajta belépő vagy kiegészítő is lehet a munkaerőpiacon, amit, ha egyszer megszereztél, máris előnyt élvezel a jelentkezők között. Kevés olyan képesítés van, amit ilyen gyorsan és hatékonyan lehet pénzzé tenni. Ha pedig van egy kis rutinod is, jó eséllyel elérhető targoncás állás Miskolc környékén, ami egyrészt jól fizethet, másrészt hosszú távú biztonságot is nyújthat. Sokan kezdtek így, és pár éven belül akár műszakvezetőként vagy logisztikai koordinátorként folytatták – a határ a csillagos ég, csak el kell indulni. Nézz körül bátran a Miskolcallas.hu vagy egyéb városok hirdetései között!

A targoncás jogosítvány megszerzésének feltételei és követelményei

Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is targoncát vezethessen, el kell végezni egy OKJ-s vagy annak megfelelő tanfolyamot, és sikeres vizsgát kell tenni. A képzések általában néhány hét alatt elvégezhetők, és nem kell hozzá diploma vagy több éves szakmai múlt. A legtöbben azért halogatják, mert „nincs rá idő”, pedig ha belegondolsz, néhány hét befektetéssel évekre szóló előnyt szerezhetsz magadnak a munkaerőpiacon. Ráadásul a vizsga után azonnal elkezdhetsz állásokat nézni – és ma már nem nehéz találni olyat, ami korrekt fizetést és stabil beosztást kínál.

Ezek az egyéb jogosítványok és készségek is sokat érnek az elhelyezkedés során

A targoncás papír mellett előnyt jelenthet a B- vagy főként C és C+E kategóriás jogosítvány, különösen ha a munkakör szállítással, áruterítéssel is jár. Így nem csupán a raktárban, de akár a telephelyek között is te viheted az árut – ami különösen értékes kombináció. De jól jön persze a jó fizikum, a precizitás és az, ha nem esel pánikba, amikor több dolgot kell egyszerre kézben tartani.

Kép forrása: freepik.com