A cseh fiatalok nem szeretik a mamahotelt, inkább önállósodnának

Szüleivel él egy lakásban a 18 és 30 év közötti cseh fiatalok 31 százaléka, saját lakással vagy házzal 23 százalékuk rendelkezik, míg a többiek különféle típusú bérlakásokban élnek – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a STEM/MARK ügynökség, a Residomo és az Ingatlan Piaci ingatlanügynökség végzett márciusban Csehországban.

A megkérdezettek 60 százaléka a 22-23 éves kort jelölte ideálisnak a fiatalok önállósodására.

“A cseh fiatalok egyértelműen igényelnék az önálló, szabad, saját szabályok szerinti életet, de ezt elsősorban a gazdasági és családi körülményeik nem teszik lehetővé” – mondta Roman Frkous, a Residomo szóvivője szerdán Prágában újságíróknak.

A szülőkkel együtt élő fiatalok 80 százaléka azt állította, hogy amint anyagi lehetőségeik megengedik, önállósodni fognak – jegyezte meg. Az önállósodás legnagyobb akadályának a drága lakásokat jelölték meg a fiatalok.

Az úgynevezett mamahotel modellt, amikor a fiatalok csak minimálisan szállnak be a közös háztartás költségeibe, a megkérdezettek 75 százaléka elfogadhatatlannak minősítette, 93 százalék azt állította, hogy rendszeresen, megfelelő arányban kiveszi részét a közös költségek fedezéséből.

Általában érvényes, hogy a cseh lányok korábban önállósulnak, mint a fiúk. A szülőkkel élő fiatalok majdnem kétharmadát fiúk, valamivel több mint egyharmadát lányok teszik ki.

A cseh fiatalok 71 százaléka normálisnak és jónak tartja, hogy partneri kapcsolatban hosszabb ideig együtt éljen valakivel házassága előtt is. Tavaly a gyermekek 49 százaléka született házasságon kívül.